Apple Watch S10 GPS 42mm fekete alumíniumtok, fekete sport M/L

Apple Watch S10 GPS 42mm fekete alumíniumtok, fekete sport M/L
Apple Watch S10 GPS 42mm fekete alumíniumtok, fekete sport M/L
230 965 Ft
Ettől olyan nagyszerű. Monumentális kijelzőA Series 10 hatalmas mérföldkő az Apple Watch történetében. Az eddigi legnagyobb és legfejlettebb Apple Watch-kijelző több információt képes megjeleníteni, mint eddig bármikor. Ez az Apple első széles betekintési szögű OLED-kijelzője. Akkor is jól láthatod, ha nem szemből nézel rá, így még könnyebb egy pillantással elolvasni rajta mindent. Vékony kialakítás A Series 10 az eddigi legvékonyabb Apple Watchunk. Szinte minden alkotóelemét – a SiP chipet, a Digital Crownt, a hangszórót, az óraüveget és az antennát – újraterveztük, hogy ezt elérhessük. Így született meg egy innovációkkal telesűrített, tízpontos karóra.. Az Apple Watch Series 10 kijelzője az eddigi legnagyobb az Apple Watch történetében. Aktív kijelzőfelülete akár 75%-kal nagyobb, mint a Series 3-é, és akár 30%-kal meghaladja a Series 4, a Series 5, a Series 6 és az SE felületének méretét. Így még többet láthatsz, és még többre lehetsz képes Egészségadatok éjjel-nappal A Series 10 az alváskövetéstől a szíved egészségével kapcsolatos értesítésekig számtalan módon segít teljesebb képet kapni az egészségedről.. Miért jó ez mindenki számára? Az alvási apnoé gyakori légzéskimaradással járó alvászavar. Kezelés hiányában magas vérnyomást, 2-es típusú cukorbetegséget és szívproblémákat okozhat. Mostantól értesítést kaphatsz az alvási apnoé esetleges jeleiről, illetve egy jelentést is, ami hasznos lehet, amikor a kezelőorvosoddal konzultálsz. Mélyebb alvásadatok. Az órád segítségével esti rutint alakíthatsz ki, és követheted az alvásodat. Megnézheted, mennyi időt töltöttél REM-fázisban, felületes és mély alvással, illetve mikor ébredhettél fel. Egy mindössze 8 perces feltöltéssel pedig 8 órán át követheted az alvásodat Hallgass a szívedre.Az Apple Watch Series 10 az EKG appal az egy­elvezetéses elektro­kardiogramhoz hasonló EKG‑t tud készíteni.5 A Pulzusszám app pedig értesít, ha kiugróan magas vagy alacsony a pulzusod, vagy szabálytalan a szívritmusod Vitális adatok.Az új Vitális jelek app a napi egészségi állapotod változásait segít azonosítani.7 Gyorsan áttekintheted az éjszakai egészségadataidat, köztük a pulzusszámot, a légzésszámot, a csuklóhőmérsékletet és az alvással töltött időt. Értsd meg jobban a ciklusod.Az Apple Watch Series 10 alvás közben innovatív érzékelővel követi a testhőmérsékletedet.8 A Cikluskövetés app erre alapozva tudja visszamenőleg megbecsülni a peteérésed idejét, ami hasznos lehet a családtervezéshez Jól áll neki a mozgás A Series 10 tökéletes edzőtárs. Motivál, hogy aktív maradj, méri az összes edzésedet, és olyan adatokkal lát el, amilyenekre éppen szükséged van. Az új vízhőmérséklet-érzékelő még több információt nyújt az úszóedzéseidhez, az új mélységérzékelővel pedig a Series 10 az úszásnál és snorkelezésnél is felveszi veled a tempót.10 Csobbanjatok együtt az élményekbe Eddz minél sokszínűbben. Az Apple Watch a futástól az erőnléti edzéseken és a piláteszen át a táncig rengeteg népszerű mozgásformát és hozzájuk kapcsolódó részletes adatokat kínál. Napjaidra szabott gyűrűk. A Tevékenység app követi a fitneszcéljaid alakulását, és ösztönöz, hogy nap mint nap bezárd a Mozgás, a Gyakorlat és az Állás tevékenységgyűrűdet. A gyűrűket már könnyedén szüneteltetheted is, illetve a hét minden napjára állíthatsz be egyéni célokat. Tervezd meg az edzésterhelésed. Az órádon mostantól azt is láthatod, hogy az adott időszakban végzett edzéseid időtartama és intenzitása hogyan befolyásolhatja a szervezeted. Így segít megalapozottan dönteni, hogy mikor nyomd meg jobban, és mikor pihenj rá. Új Árapály app. Tengernyi adat. Ebben az alkalmazásban világszerte több mint 115 ezer tengerpart és 5000 szörfhelyszín viszonyait – apály-, dagály-, napkelte- és napnyugta­adatait – láthatod át. Merülj el a snorkelezésben. Az Oceanic+ app új, izgalmas snorkelezési funkciókkal úszik be az Appe Watch Series 10-re.11 A víz alatt is követheted a merülési időt, a maximális mélységet, az irányt és más adatokat Intelligens megoldások a kapcsolattartásra. Maradj mindig kapcsolatban és képben azzal, aki és ami igazán fontos. A mobilhálózatos modellel ez akkor is menni fog, amikor nincs nálad az iPhone-od.12 Az új intelligens funkciók pedig segítenek, hogy mindig naprakész legyél. Hasznos infók, okosan elrendezve. Az Intelligens pakli egész nap számodra releváns információkkal lát el a pontos idő, az aktuális tartózkodási helyed és egyéb körülmények alapján. Az élő tevékenységek képben tartanak az aktuális dolgokkal kapcsolatban – például megmutatják, mikor fog indulni a géped. Útravaló szavak. Amikor más nyelvterületre utazol, az új Fordítás app automatikusan hozzáad egy widgetet az Intelligens paklihoz. A nyelveket akár az órádra is letöltheted, hogy az iPhone-od, illetve Wi‑Fi- és mobilkapcsolat nélkül is használhasd a Fordítást iPhone nélkül is mobil lehetsz. Vedd fel a telefont az erdő közepén. Küldj üzenetet futás közben. A Cellular modell mobilhálózati támogatásával a telefonod nélkül sem maradsz le semmiről. Mindig kéznél a pénzed. Fizess az órádról az Apple Payjel.14 Használd a Tárca appot, amikor fel kell mutatnod a jegyed vagy a beszállókártyád. Vége a keresgélésnek. A Precíziós keresés a készülék távolságát és az irányt mutatva vezet el az iPhone-odhoz.16 Ha a közelébe értél, fizikai visszajelzés, valamint hang- és vizuális jelzés segít megtalálni. Hallgass ide. Az órádon egyszerűen streamelhetsz zenét, podcastokat és hangoskönyveket AirPodsszal – de ha épp nincs nálad a fülhallgatód, és gyorsan meghallgatnál valamit, már az Apple Watchod hangszórója is neked szól. Még több app, neked. Az App Store-ban több ezer alkalmazást tudsz elérni. Bármi is a hobbid, nagyszerűen hozzáalakíthatod az Apple Watchod. Segítségre van szükséged? Az Apple Watchra mindig számíthatsz. Az oldalsó gomb lenyomva tartásával segélyhívást indíthatsz, és a tartózkodási helyed is megoszthatod Az Apple Watch automatikusan képes észlelni, ha nagyot estél vagy súlyos autóbaleset ért. Ha segítségre van szükséged, hívja a segélyszolgálatokat, megosztja velük a tartózkodási helyed adatait, és értesíti a vészhelyzeti kontaktjaidat. A Helyzetjelentés funkció értesíti, akit szeretnél, amikor megérkezel az úti célodhoz. Ha sötétben mész futni, elindíthatod a Helyzetjelentést az edzés idejére, hogy automatikusan értesítse egy barátodat, amikor befejezted a futást. Innovációk a változásért. Ami neked fontos, az Apple‑nek is fontos. Növeljük a környezetre káros hatásokat minimalizáló újrahasznosított anyagok részarányát. Nagyobb kontrollt adunk az adataid felett az adatvédelmi funkciókkal. Olyan beépített lehetősé­geket biztosítunk, melyekkel mindenki tudja használni az Apple Watchot. Az Apple Watch Series 10 tokjai 100%-ban újrahasznosított alumíniumból vagy 95%-ban újrahasznosított titánból készülnek. Ebben az évben bármelyik Apple Watchot konfigurálhatod karbonsemlegesen – tetszőleges alapanyagból és bevonattal. Amikor az Apple Watchod jelkóddal van lezárva, az egész­sé­ged­del kap­csolatos adatok titkosított formában az eszközödön maradnak, és soha nem osztjuk meg őket az engedélyed nélkül Az Apple Watch akadálymentességéről többek között olyan funkciók gondoskodnak, mint az AssistiveTouch, a VoiceOver és a kerekesszékes edzések Méret és tömeg Magasság: 42 mmSzélesség: 36 mmMélység: 9,7 mm374 x 446 képpont989 mm²-es kijelzőterületTömeg (alumínium, GPS): 30 gTömeg (alumínium, GPS + Cellular): 29,3 gTömeg (titán): 34,4 g130–200 mm körméretű csuklóra illik Hardver és gombok KijelzőDigital CrownMikrofon beszédhang-izolálássalOldalsó gombSzíjkioldó gombSzívelektródákHangszóró/szellőző­nyílásVéroxigénszint-érzékelő és optikai pulzusmérőSzíjkioldó gomb Vezérlés Fizikai visszajelzést adó Digital CrownOldalsó gombDupla koppintásos kézmozdulat Chip S10 SiP 64 bites, kétmagos processzorral4 magos Neural Engine64 GB-os kapacitás Érzékelők SzívelektródákVéroxigénszint-érzékelőHőmérséklet-érzékelő1IránytűMindig bekapcsolt magasságmérőMagas méréshatárú gyorsulásmérőNagy dinamikatartományú giroszkópIntelligens fényérzékelőMélységmérőVízhőmérséklet-érzékelő Egészség és fittség EKG appVéroxigén appCikluskövetés visszamenőleges peteérés­becslésekkel4Pulzusszám appÉrtesítés alacsony vagy magas pulzusrólÉrtesítés szabálytalan szívritmusról4Gyógyszerek appTudatosság app lelkiállapot-figyelésselZaj appAlvás app alvásfázisokkalAlvási apnoéval kapcsolatos értesítések Kijelző Mindig bekapcsolt LTPO3 Retina kijelzőSzéles betekintési szögű OLEDAkár 40%-kal jobban látható különböző betekintési szögekbőlTeljes előlapot kitöltő kijelzőIon-X előlapi üveg (alumíniumtokos modellek)Zafírkristály előlap (titántokos modellek)Akár 2000 nites maximális fényerő1 nites minimális fényerő326 ppi képpontsűrűség Hang HangszóróMédialejátszás Energia­ellátás és üzemidő Egész napos, akár 18 órás üzemidő szokványos használat mellett6Akár 36 óra Alacsony töltöttségű módban7Beépített lítiumionos akkumulátorGyorstöltéssel tölthető8Akár 80%-os töltöttség körülbelül 30 perc alatt8Akár 8 órás szokványos használat 15 perces töltésselAkár 8 órás alváskövetés 8 perces töltéssel Operációs rendszer watchOS 11 Biztonság Vészhelyzet – SOSNemzetközi segélyhívásÜtközésészlelés9EsésészlelésZajszintfigyelésVisszakövetés Ellenálló képesség Vízállóság 50 méterig (úszásálló)IP6X besorolású porállóság Csatlakozási lehetőségek L1 sávos GPS, GNSS, Galileo és BeiDouLTE és UMTS13Wi‑Fi 4 (802.11n)Bluetooth 5.3Második generációs ultraszélessávú chipApple PayGymKit Előírt használati körülmények Üzemi hőmérséklet:0–35 °C Tárolási hőmérséklet üzemen kívül:–20–45 °C Relatív páratartalom:5–90%, nem lecsapódó Működtetési magasság:0–3000 m